A Magyar Táncművészek Szövetsége 2023. május 22-én megtartott tisztújító Közgyűlésén új Elnökséget, Felügyelő Bizottságot, továbbá ügyvezető titkárt választott. A tagság megerősítette abbéli szándékát, mely szerint töretlenül számít arra, hogy a tiszteletbeli elnökségi tagok szakértelmükkel és tapasztalatukkal a jövőben is segítsék, támogassák a szövetség működését, és megválasztotta a tiszteletbeli elnökségi tagokat is.
Az Alapszabálynak megfelelően, a megválasztott Elnökség első ülésén megválasztja a Szövetség új elnökét és társelnökét.
A Magyar Táncművészek Szövetsége tisztségviselőinek a következő kollégák kerültek megválasztásra a 2023. május 22. – 2026. május 22. közötti 3 éves időtartamra:
Az új Elnökség:
Bozsik Yvette - a Bozsik Yvette Társulat művészeti vezetője
Ertl Péter - Nemzeti Táncszínház igazgatója
Fodorné Molnár Márta - a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora
Fodor Zoltán - az Inversedance Társulat művészeti vezetője
Juhász Zsolt - a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője
Mihályi Gábor - a Magyar Állami Népi Együttes együttesvezetője
Orendi István - az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója
Solymosi Tamás - a Magyar Nemzeti Balett igazgatója
Topolánszky Tamás - a GG Tánc Eger művészeti vezetője
Velekei László - a Győri Balett igazgatója
Vincze Balázs - a Pécsi Balett művészeti vezetője
Tiszteletbeli elnökségi tagok:
Galambos Tibor
Kiss János
Novák Ferenc Tata
Török Jolán
Zsuráfszky Zoltán
Felügyelő Bizottság:
Elnök: Feledi János - a Feledi Project művészeti vezetője
Tagok: Földi Béla - a Budapest Táncszínház igazgatója
Kulcsár Noémi - a Tellabor-Kulcsár Noémi Társulat művészeti vezetője
Ügyvezető titkár: Szalay Tamás